Kívül-belül irodalom

Pedro Salinas

Éjjelre kelve lassan

kigyúlnak a kérdések.

Akad távoli, mozdulatlan,

végtelen, akár a csillagok;

onnan kérdik

mindig

ugyanazt: milyen vagy.

Mások,

a tünékenyek és parányiak,

tudni akar rólad

apró, megfogható dolgokat:

a cipőd

méretét, a világ

szegletének nevét

ahol várni fogsz.

Te nem láthatod,

de álmodat

szinte

körbekerítem a

kérdéseimmel.

És egyszer talán,

álmodban, te is felelsz majd

igennel vagy nemmel,

csodába illően, csak úgy,

találomra, a számodra ismeretlen,

láthatatlan, sejthetetlen kérdésekre.

Mert nem sejtesz semmit;

és mire felébredsz,

el is bújnak, kialusznak,

láthatatlanná válnak.

És te élsz vígan

tovább, nem is sejted,

hogy körbevesz mindig

a szorongás, a  sóvárgás és a vágy,

szakadatlan olyasmit kérdez tőled,

amit nem is látsz,

amire válaszolni se tudnál.

Pávai Patak Márta fordítása

Cimke: A műfordító feljegyzései, Folyó közlés, Irodalom kívül | Nincs hozzászólás »

Két vers

Nicanor Parra

Segítség!

Nem tudom, hogy kerültem ide.

Önfeledten és boldogan szaladtam
Kalapom a bal kezemben fogva

A foszforeszkáló pillangó után
Mely őrült boldogsággal töltött el

Mikor paff, hirtelen megbotlottam,
És nem tudom, mi lett a kerttel,
De hirtelen megváltozott benne minden:

Orromon, számon ömlik a vér.

Tényleg nem tudom, mi történt,

Mentsetek már meg végre,

Vagy röpítsetek golyót a tarkómba.

Függetlenségi okirat

Függetlenül
A katolikus egyház szándékaitól
Független országnak nyilvánítom magam.

Negyvenkilencedik életévében

Egy állampolgárnak jogában áll
Fellázadni a katolikus egyház ellen.
Süllyedjek el, ha nincs igazam.

Az a helyzet, boldognak érzem magam
Itt az illatos akácok árnyékában,
Melyek éppen testre szabottak nekem.

Rendkívül boldognak
E foszforeszkáló pillangók fényében:
Mintha ollóval vágták volna ki,
Éppen lelkemre szabták őket.

Bocsásson meg nekem a Központi Bizottság.

Kelt Santiago de Chilében
Ezerkilencszázhatvanhárom
November huszonkilencedik napján:

Cselekvőképességem teljes tudatában.

Pávai Patak Márta fordítása

Cimke: A műfordító feljegyzései, Irodalom kívül, Terítéken a szennyes | Nincs hozzászólás »

Huszonnégy görög költő versét közölte az europoeticanet.eu című internetes lap. A verset – kiáltvány és mindent elfedő hallgatás helyett – közvetlen reakciónak szánták a költők a mostani görögországi eseményekre. Íme az egyik:

Mihail Mitrász
Ellentétes vonzás

Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség
Közöny
Érdektelenség

Pávai Patak Márta fordítása

Cimke: A műfordító feljegyzései, Irodalom kívül | Nincs hozzászólás »

SZAKEMBERT – BAGÓÉRT

A brüsszeli székhelyű, mintegy harminc európai ország műfordító-szervezeteit egyesítő CEATL (Conseil Européen des Association des Traducteurs Littéraires – European Council of Literary Translators’ Associations) 2008 december 12-én az alábbi nyilatkozatot tette közzé az európai műfordítók idestova tarthatatlanná vált helyzetéről.

A CEATL nemrégiben tette közzé honlapján 2007-2008 folyamán végzett első összehasonlító felmérésének eredményét a műfordítók pénzügyi és társadalmi helyzetéről Európában. Az adatokból félreérthetetlenül kiderül: a műfordítók sehol Európában nem képesek a „piac” diktálta viszonyok közt önállóan megélni. A helyzet számos országban (nem egyszer éppen a leggazdagabbak esetében) egyszerűen katasztrofális. A jelenlegi állapotok nemcsak összeegyeztethetetlenek egy fejlett, kulturális és nyelvi sokszínűségre törekvő kontinens gyakran megfogalmazott vágyképével, hanem ráadásul és mindenek előtt súlyos művészi-kulturális problémát jelentenek. Mert hiszen miképpen áramolhatnának az irodalmi értékek szabadon, határok nélkül, ha egyszer a műfordítók kenyérgondjaik szorításában kénytelenek lóhalálában végezni munkájukat?

A kutatás eredményei franciául a www.ceatl.eu/docs/surveyfr.pdf ,angolul a www.ceatl.eu/docs/surveyuk.pdf webhelyekről tölthetők le. Az adatokat elemzések magyarázzák, mindez együtt megtalálható a www.ceatl.eu honlapon. Bővebb felvilágosításért kérjük, írjanak az info@ceatl.eu e-mail-címre.

A CEATL vezetősége

Cimke: A műfordító feljegyzései | Nincs hozzászólás »

Az örök párbeszéd

A Spanyol Elbeszélők legújabb kötetének (Miguel Delibes: A patkányok) fordítása közben,  a korrektúra olvasásakor, de leginkább így utólag visszagondolva látom, mennyi igazság van a kijelentésben, hogy végső soron mindnyájan azt a történetet írjuk, hovatovább annak a történetnek a szereplői vagyunk, amelyikben megtaláljuk a helyünket, ahol ismerős a táj, ismerősek színek, szagok, emberek, ahol egy-egy történet oly közelinek tetszik, mintha velünk esett volna meg.

A patkányok nagyapáim, nagyanyáim, Gion Nándor hangján szólalt meg bennem magyarul, de nemcsak A kárókatonák még nem jöttek vissza nyelvén, hanem egy távolabbi, Fekete István világát idéző emlék, hangfoszlány, állatnév vagy -mozdulat formájában, egy Móricz-ember hangjában.

Hát, valahogy így jön létre az örök párbeszéd, melynek minden szava ismerősen cseng a fül számára, amely értőn hallgatja.

Cimke: A műfordító feljegyzései | Nincs hozzászólás »

Fanatizmusról és toleranciáról

Nem állhatom meg, hogy ne másoljam ide a mai termésemből Fernando Savater: A választás bátorsága című könyvének alábbi részletét. Azt hiszem, ezzel a könyvvel szeretnék hozzájárulni a felelős állampolgárok neveléséhez. Bár terjedne, mint a ragály!

Fanatikus az, aki nem tűri meg maga mellett az életben azt, aki másképpen gondolkodik, mert fél, hogy rádöbben, ő sem annyira biztos a dolgában, mint amennyire látszik abból, amit mond, hogy hisz. Ezért mondja Nietzsche egyik sziporkázó pszichológiájú remekében, hogy a fanatizmus az egyetlen akaraterő, amire a gyenge képes. Seneca viszont nagyon jól ábrázolja az intelligens módon toleráns embert, aki kellőképpen meg van győződve a saját eszméiről ahhoz, hogy ellenségeskedő túlzások nélkül érdeklődjék ellenfelei meggyőződései iránt, akiktől valamit mindig tanulhat: „A mai gondolatra Epikurosnál tettem szert, hisz át szoktam én menni a más táborába is, nem mint katonaszökevény, hanem mint felderítő.”

Pávai Patak Márta fordítása

Cimke: A műfordító feljegyzései, Kulcskérdések | Nincs hozzászólás »

Politizálni pedig szükséges

Legnagyobb ellenségünk a nyomor és a tudatlanság.

Politikusaink legnagyobb felelőtlenségét ma Magyarországon abban láthatjuk, hogy ahelyett, hogy tanítanák a demokráciára az embereket, hatalmi ambíciókat dédelgetnek csak, pártérdekeiket helyezik előtérbe, és legkevésbé a polgár számít.

Az emberek zöme azt hiszi, a politika azonos a pártpolitikával, a hatalomért vívott csatározással. Hát nem. A politikai a felelős és szabad polgárok számonkérő magatartása. Hogy miért nincs a faluban még mindig járda, a buszmegálló miért mindig ilyen koszos. És ha kell, akkor a városáért, falujáért felelősséggel kiálló polgáré is. Aki a saját portájáról nem hordja át, mondjuk, az építési törmeléket és szemetet a szemközti nyaraló elé.

Felelősség. Polgári felelősség. Ha a polgár, a civil ember teljesen kiengedi a kezéből a politikát, hallgat a hárító képviselőre, aki azt mondja, őt azért választották, hogy eldöntse, mi a jó nekünk, akkor a szeren lévő politikusok még a végén azt hiszik, tényleg ők az urak, azt csinálnak velünk, amit akarnak. A legkisebb falu polgármesterétől a miniszterelnökig. Mert az biztos, hog mindnek küldetéstudata van, egytől egyig.

Politizálni pedig kell, polgártársaim. Csak nem pártban, hanem pártok felett. A köz érdekében. Nem pártoknak behódolt díszcivilekre, hanem felelős polgárokra van itt szükség, nem igaz?

Csak hát, ahhoz fel kellene számolni először a tudatlanságot, a vakságot.

A Jarama szerzője, Rafael Sánchez Ferlosio írja a Jönnek még rossz évek, és még vakabbak leszünk című esszékötetének Prológusában:

(Estéli harangszó)

Jönnek még rossz évek,

és még vakabbak leszünk;

jönnek még vak évek,

és még rosszabbak leszünk.

Jönnek még szomorú évek,

és még hűvösebbek leszünk,

és még érdesebbek leszünk,

és még rusnyábbak leszünk.

Cimke: A műfordító feljegyzései, Kulcskérdések | Nincs hozzászólás »

Dino-variációk

Nagyon kedvelem a félperces műfajt, Julia Otxoa kötetében (Különös küldemény) van néhány remekbe szabott darab. Ma egy kedves barátom eszembe juttatta ezeket a dinókat, mikor fölébredtem, s lám, itt is voltak, ideteszem hát őket, bár valahol egyszer már ott voltak. Nem baj, minél több helyen ott vannak még, annál jobb nekünk, nem igaz?

Augusto Monterroso (nicaraguai)

A dinoszaurusz

Mikor a dinoszaurusz fölébredt, még ott volt.

Eduardo Berti (argentin, Párizs)

Egy másik dinoszaurusz

Mikor a dinoszaurusz fölébredt, az istenek még ott voltak, és villámgyorsan kitalálták a többit is a világból.

José de la Colina (mexikói)

A művelt asszonyság

Megkérdeztem a művelt asszonyságot, ismeri-e Augusto Monterrosónak A dinoszaurusz című novelláját.

– Ó, roppant élvezetes mű – felelte –, épp most olvasom!

JOSÉ MARÍA MERINO (spanyol)

100.

Mikor Agusto Monterroso fölébredt, dinoszaurusszá változott. „Rossz színben vagy” – mondta neki Gregorio Samsa, aki szintén a konyhában volt.

Raúl Brasca (argentin)

A dinoszauruszok, a dinoszaurusz

Minden álmodónak (vagy inkább alvót kéne mondani?) megvan a maga dinoszaurusza, bár ébredés után jobbára már nem találja. A türelmetlen álmodók mindig fölébrednek, mielőtt jönne a dinoszauruszuk, a türelmetlen dinoszauruszok mindig elmennek, mielőtt az álmodóik fölébrednek. Monterroso elbeszélésében az a csodálatos, hogy az egyetlen olyan esetet mutatja meg, amikor az álmodó ideje egybeesett dinoszaurusza türelmével és a tekintélyes számú olvasóközönség türelmetlenségével.

Pávai Patak Márta fordításai

Pávai Patak Márta

Monterroso magyar dinója után

Mikor a dinoszaurusz fölébredt, még ott volt, és ki se halt egészen.

Ekkor aztán ő is fölébredt, a dinoszaurusz meg már nem volt ott.

Cimke: A műfordító feljegyzései, Folyó közlés | 1 hozzászólás van »

Kolosvár

Felice Caronni

In Dacia

Útirajz a 19. század elejéről

(részlet)

Kolosvár

Vendéglátóm, az Esterházy család, mely akkoron Obrásában tartózkodék, a Kolosvárra vezető út legdélibb részén várt; én egyedül keltem útra. Aknán, Pókafalván, Veresegyházon keresztül utaztam egész álló éjjel, s alig több mint tizenkét óra alatt, késő délelőtt érkeztem meg. A város fekvése igen kedvező, a Szamos partján terül el, mely ellátja csőreggel, s egyéb fajtájú nemes hallal; a mezeje termékeny, még a napraforgó is megnő benne, a kukoricával együtt vetik, s emez támasztékul szolgál neki, mikoron érett virága súlyossá kezd válni. Sokkalta virágzóbb földeket láthaték arrafelé, mint másutt; így azután őméltósága oly szép termetű csikókat tenyészt, melyre sok egyéb főúr is bizton sóvárog. Visszatértem hát újból Kolosvárra, s abban a szerencsében lőn részem, hogy őméltóságával bejárhatám a környék legjavát, mely hitvesének vagy az ő fivérének, a Gubernátornak vala tulajdonában. Sorra látogatánk Mocs, Szamosfalva, Gyalu községeket, szemügyre vettünk bozótot, nyájat, méhest s a havasokat, ellátogatánk Egerb egy, Dongó, Bedecsa, Sztana, Körösfő, Bogártelke, Sólyomtelke falvakba.

A Gubernátor, ki már Gyalun megvendégelé Őkir. Méltóságát is, birtonkának legnagyobbik kastélyában, melyet Rákóczi fejedelem építtete s ő is lakott benne elsőnek, bennünket is meghívott bonczhidai kastélyába, mely négyórányi útra található; épp a római katolikusok fényes ünnepét, a Corpus Dominit ülték. Mikoron véget ért az egyházi szertartás (…), az angolkert felé vettük útunk, mely lenyúlik egész a Szamos folyóig; voltanak benne templomok, kápolnák, utak, erdők, kör alakú terecskék, vízesések, malmok, egyéb építmények, halastavak sat… Meg is kérdezém őméltóságát, hogy a temérdek gubernátori teendő mellett miképp tud részt venni a kert csinosításában; s akkoron a kerti munkálatok igen hasznos módszerével ismerkedheték meg. Mint azt megtudtam, őméltósága már lemondott mind a négy fia javára az őket majdan megillető örökségről. Így azután fölébresztette bennük a versengés szellemét, hogy melyikük műveli meg előbb, s munkájával melyikük tiszteleghet jobban atyjuk bizalma előtt. Az ifjú József gróf, kire a bonczhidai rész jutott, rátermettségségével leginkább kivívhatá szülei elismerését. Bonczhidán hallottam az Angelus jelét a harangtoronyból, de nem harangozták, hanem dobolták. Mikor ennek oka iránt kérdezősködtem, megtudhatám, hogy a tatárdúlás idején is ezzel futamította meg az ellenséget a lakosság, s így maradhatott meg mint privilégiom.

A faluban élt még egy hagyomány a nép körében, mely bár igen hiszékeny, de jaj annak, ki csalárdsággal közeledik feléje! Úgy tartják, Szent László csodatételéről lőn szó, mert mindőn vakmerőn visszaszoríták s üldözőbe vették a tatárokat, azok aranyat szórtak bőven, hogy föltartóztassák a sarkukban vágtázó magyarokat; ám a védőszent apró kövecskékké változtatá az aranyérméket, ígyen senki nem esett kísértésbe, s nem is késlekedék azzal, hogy összeszedje, mind az ellenség után eredének. Ezért hívják e kövecskéket ma is László pénzinek.

Patak Márta fordítása

Cimke: A műfordító feljegyzései, Folyó közlés | Nincs hozzászólás »

Egy talján tudós Erdélyben

Mostanában szedtem elő egy kedves fordításomat, melyhez az alábbi bevezetőt írtam, s amelyből megjelent néhány szemelvény az alant látható helyen és időben. Talán nem véletlen, hogy előkerült. Lehet, hogy valami egyszer lesz belőle? Úgy értem, könyv. Igen. Támogatást kell rá szereznem. Majd még teszek fel belőle néhány részletet, ha lesz kedvem begépelni, mert nincs digitalizálva persze, kézirat a nagy része, gépelt kézirat. Ahogy már csak kevesen írnak. Lettországban egy magyar fordító például, amint hallottam, aki irodalmunk ottani nagykövete. Hiába, ezek a fordítók…

A monzai születésű barnabita szerzetes, Felice Caronni (1747-1815) 1790-ben került Viczay Mihály meghívására Hédervárra; világhírű éremgyűjteményének katalogizálásával bízta meg a gróf. Caronni ekkorra már több numizmatikai leírást, gyűjtemény-leltárt készít, melyek nyomtatásban is megjelennek. A pénzérmészet mellett foglalkozik archeológiával is; tudjuk róla, hogy hosszasan tanulmányozta Karthágó romjait.

1808-ban Magyarország prímása erdélyi körutazásra hívja, melynek célja elsősorban az ottani bányák meglátogatása. Erről az utazásról számol be a magyarul itt megjelenő In Dacia című naplójában, amely 1812-ben jelenik meg Milánóban.

Munkája két fő részből áll, az egyik valójában inkább néprajzi vonatkozásaiban érdekes, hiszen két népcsoport, a vlachok és a cigányok életét, szokásait mutatja be a korabeli olasz olvasóközönségnek; a másik szorosabb értelemben vett „úti jelentés”, melyben a meglátogatott városokat veszi sorra.

Hangsúlyoznunk kell, hogy szerzőnket nem szépírói törekvések vezérelték, ami azonban cseppet sem von le munkája értékéből, mivel könnyedén, gördülékenyen ír. Stílusa igazán olvasmányossá teszi a naplót, hiszen közvetlen „testközelből” írja le a látottakat, helyenként bőséges kommentárt is fűz hozzájuk, ugyanakkor képes megőrizni a viszonylagos objektivitáshoz szükséges kívülállóságát. S ez a kicsit mértéktartó, ám korántsem kényszeredetten visszafogott vagy szenvtelen tónus igazán fokozza írása hitelességét, s főleg a humoros jelenetek leírásának hatását. Emelik munkája értékét az akkor még talán elhanyagolhatónak számító részletek, melyek mára már felbecsülhetetlen értékű adalékul szolgálnak az akkori valóság pontosabb megismeréséhez.

Napjainkban Erdély a figyelem gyújtópontjába került. Sorra jelennek meg az Erdélyről szóló cikkek, tanulmányok, monográfiák. Felice Caronni írásának alábbi részlete színesítheti a képet akkor is, ha „élménybeszámolója” nem kíván teljességre törekvő képet festeni sem a vidékről, sem a népességről, csupán a kor Itáliájában szinte teljesen ismeretlen világról, emberekről szól.

P.M.

(megjelent: Új Írás, 1990. február)

Cimke: A műfordító feljegyzései | Nincs hozzászólás »