Kívül-belül irodalom

Vélemény vagy útjelző cölöp

Mindig öröm, ha Fe Vass Tamás írást küld. Elég gyakran teszi, de a legtöbb személyes hangú, nem a nyilvánosságnak szól. Ezt a mait, remélem, nem lesz ellenére, de közkinccsé teszem.

Annyira bizonytalan az emberi lét, de az ember úgy szeretné biztonságban érezni magát az alatt a rövid idő alatt, amíg a földön él! Foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, amit a saját életének gondol – házzal, földdel, családdal, nemzettel, bankbetéttel, terepjáróval, könyvespolccal, félhold alakú dobozkában gyűjtött apró kavicsaival együtt -, mindenestül, ami szerinte szorosan őhozzá tartozik. Keresi a kapaszkodót mindenütt. Erről szól minden. Bizonytalan létének valamennyi megnyilvánulásával önnön létjogosultságát szeretné igazolni. Minden azon áll vagy bukik, hogy milyen eszközzel teszi. Mások ellenében vagy mások mellett, mások figyelembe vételével igazolja-e önmagát.

Ne higgyük, hogy a valláson vagy a művészeten kívül létezik bármi, ami ebben az ember segítségére lehet. Időnként talán egyes tudományok. A jobbféle etika mondjuk. De a legtöbb tudomány mindig a racionális oldalról közelít meg mindent, márpedig az emberi lét a fiziológiáján kívül semmilyen racionális vonással nem rendelkezik. Semmit nem érne a tudomány az ember lelke nélkül. És az ember, az egyén szemszögéből nézve mindegy is, hogy ő csakis ebben az összetett, a lelkieken túl számtalan materiális összefüggés által determinált és befolyásolt világban tud az lenni, aki, ember, egyszerűen csak Horváth Mihály – aki bár tisztában van vele, hogy a jövő nemzedéke szempontjából roppant fontos a környezettudatos gazdálkodás, de azzal is, hogy még csak nem sejtheti, hogy mondjuk ötven év múlva megjelenik a világűrben egy meteorit, amelynek az lesz a rendeltetése, hogy a Föld nevű bolygót elpusztítsa.

A bizonytalanság bizonyossága, az időről időre visszatérő talajtalanságérzés az oka mindennek. Az ember nem született gonosz, csak ki jobban, ki kevésbé, de egyre talajvesztettebb. Mondom, a valláson és a művészeten kívül semmi sem képes megbízható támponttal szolgálni neki. Gyanítom, hogy a művészetben is jobbára a művész maga lel kapaszkodót, azzal, hogy alkot, miközben alkot, a befogadó „csak” önmagára ismer, ami persze nem kevés, de mégis hiányzik belőle az a bizonyossághiánnyal szembesülés, ami a művészt vagy megnyugtatja, vagy őrületbe kergeti. (Vagy már előbb őrületbe kergette, és ő csak utána lelt önkifejezést a művészetben.)

Minden bizonytalan, túl sok az információ, csak kapkodják a fejüket az emberek. Akiben nincs olyan erős hit, hogy az egyház szervezetén túltekintve, annak minden emberi gyengéje láttán is — amit a vallás ellenzői minden adandó alkalommal föl is rónak az egyháznak együtt és egyenként – csak jóságos mosolyra fakad, és azt mondja, a pap is csak ember, vagy ehhez hasonlót; akiben nincs ez a mindenekfölött álló, rendíthetetlen hit, annak nagyon erősnek kell ma lennie, de önmagában.

Most, mikor az emberek isszák alkalmi és állandó publicisták és véleményformálók minden könnyen emészthető mondatát, különösen nagy felelősség terhel minden nyilvánosan megszólalót. De nehogy bárki is azt higgye, hogy egy kimondott gondolat több, mint egy ember véleménye. Ne tekintsük hát útjelző cölöpnek, csupán annak, ami: Németh Mihály vagy Horváth Mihály ma kimondott véleményének, amellyel Kovács János és Lakatos János holnap vagy holnapután büntetlenül vitába szállhat, sőt, emberi kötelessége vitába szállni vele, ha úgy érzi, nem ért egyet vele.

Kötelességünk gondolkodni. Százszor gondoljuk meg, hogy kinek mit hiszünk el. És ha egyetértünk is vele, akkor se feledjük, az illető bizonyos körülmények között, bizonyos napon, percben, órában mondta, amit mondott, lehetetlen figyelembe venni minden körülményt mellé, amelyben megszületett a gondolat, és az is lehet, miért ne, hogy holnap egész mást mond majd. Mert ember. Joga van hozzá, hogy változzon a véleménye, nézete, meggyőződése, bármije. Aki el akarja hitetni, hogy Horváth Mihály vagy Lakatos János számára, azon túl, hogy születünk és meghalunk, létezik másfajta bizonyosság, azt jó messzire kerüljük el, de legalább mindig gyanakvással szemléljük.

Fe Vass Tamás

Cimke: Vendégtárca | Nincs hozzászólás »

ALATTOMOS PÖRGEPOR

Alattomos pörgepor

Íme egy tudományos hír a Belső-Somogyi Friss Újság tegnapi számából:

Pörgepor névre keresztelték a tudósok azt a szert, amellyel a megye területén élő különlegesen ritka emlőst, a szöcskepörgét sikerült végre előcsalogatni rejtekhelyéről. A faj első példányát 1928-ban sikerült befognia Lányi Dénesnek, a hazai zoológia méltatlanul elfeledett kutatójának, aki a pörgeszöcske életmódjának kutatására tette föl az életét. A tudományos rendszertani leírásban Axechastos pannonicus néven szereplő szöcskepörge újabb példányát a múlt héten fogta be ismét egy somogyi születésű kutató, Fe Vass Tamás . Mint elmondta, a pörgepornak köszönhető a siker. Alattomos pörgepornak nevezte el, és mint mondta, éveken keresztül vívódott, mielőtt a gyakorlatban is alkalmazta végül ezt a por állagú készítményt, mivel “annyira nehezére esett becsapni ezt az oktalan kis állatot”. Az alattomos pörgepor ugyanis a tudományos élet számos területén – kozmetika, növényvédelem, szép- és szakirodalom stb. – alkalmazott feromonos csapdák mintájára készült. Fe Vass Tamás elmondta, pusztán azért engedett végül a nyomásnak, s vetette be végül ezt a, szerinte humánusnak egyáltalán nem nevezhető szert, mert 1928 óta senki sem látta ezt a kis állatot, és ha egyetlen élő példányát sem sikerül bemutatni, akkor nyolcvan év után mint nem létező fajt automatikusan törlik a taxonómiából.

Cimke: Kulcskérdések | 6 hozzászólás van »

Léggömb vagy szappanbuborék

Mostanában gyakran eltűnődöm, vajon csak én látom-e úgy, hogy a legtöbb dolog nem az, aminek látszik. Valami korszerűtlen beidegződés miatt gondolom-e, nem tudom, de szerintem nem árt, ha valaki valamit állít, akkor annak van alapja, és nem csak a levegőbe beszél az illető. Sajnos azonban mindenen látom a mázt, a púdert, minden el van kenve, rendesen kimondva szinte semmi , legalábbis én nem tudok olyan fórumról, amelyben fenntartás nélkül megbíznék. Nyakra-főre idézgetnek kiragadott mondatokat szerzőktől, és bizonygatják, hogy ez ilyen volt, az meg olyan, de arra már nemigen veszik a fáradságot, hogy a szövegkörnyezetében is megnézzenek egy-egy mondatot.

Aki gondolkodik, az folyton tépelődik, vajon helyesen gondolja-e, amit gondol. Ha leírja, és okos ember, akkor nem képzeli azt, hogy megdönthetetlen tételt állított fel. Nem. Egyszerűen csak gondolt valamit április 13-án este hat órakor. És mivel gondolkodik tovább, április 13-án este nyolc óra után tíz perccel leírja a szöges ellentettjét annak, amit majd két órával azelőtt gondolt, mert más szemszögből nézve az is igaz. Szerencsére ilyenek vagyunk. Paradox lények.

És aki okos, az nem állít fennszóval, mondjuk, egyetlen kiragadott mondat alapján olyasmit, hogy X.Y. vámpirbarát, Z. meg pandagyűlölő. Alkalmi metaforákból nem kellene fantomot gyártani. (ld. Németh Lászlónál több helyen.)

Olyan súlytalan, olyan szövettelen minden, ami harsog úton-útfélen. Jó lenne, ha kicsit magába szállna mindenki.

Kár, hogy azt is csak a kisgyermeknek hiszik el, hogy a király meztelen. Igaz, a szakszerűtlenség, silányság és mellébeszélés léggömbjeit addig is ki lehetne pukkasztani, amíg a kisgyermek megszólal. A szappanbuborék meg többnyire magától is szétpukkad.

Cimke: Kulcskérdések | Nincs hozzászólás »

Szellemi töpörtyűk

Kicsik és gnómok, agyuknak az a fertálya hipertrófiás, amelyben a szellemi tolvajlások kieszelését kell végezni. Azonban kombinációs készségük nincs hozzá, hogy megfelelő minőségben és mennyiségben osztályozzák és tálalják fel a lopott holmit. Direktben adják elő. Mint saját invenciót. De még az előadását sem tudják elegánsan levezényelni.

Ha a hallgatóságukban ott ül valaki, aki ismeri a szellemi termék jogos tulajdonosát, erkölcsi kötelessége fölállni, és hallgatásra bírni a tolvajt. Akár egy nemzetközi konferencia kellős közepén is? Igen, akár egy nemzetközi konferencia kellős közepén is.

Ha józan és felelősségteljes kollégái felismerik a szellemi töpörtyűt, és nem intik csendre, mikor először megszólalna, mi több, maguk állítják szónoki emelvényre, hogy tudományuk nevében sajátjaként adja elő a lopott portékát, akkor sokkal nagyobb felelősség terheli őket, mintha mit sem sejtenének a portéka származásáról.

Lopni csak az irodalomban szabad büntetetlenül. Még ez sem igazán igaz, illetve nem egészen így igaz. A tudománynak nevezett részleg azonban nem tűri a szellemi kincs elbitorlását. Mások szellemi javaira csak hivatkozni lehet. Saját invencióként előadni őket akkora bűn, hogy egy élet is kevés hozzá, hogy az ember kiheverje a nyomasztó érzést, mely rendre kapja, ha ifjúkori botlásaira visszagondol. A tudomány terén tevékenykedők munkáiban egy bizonyos koron túl már az iskolának is csak nyomokban szabad fölsejlenie. Az embernek szert kell tenni olyan ötvöző készségre, hogy ne a mesterek maguk lelte támpontjai, útjelzői kiáltsanak lépten-nyomon minden megnyilvánulásából. Rendelkezni kell önálló gondolatokkal, és azt fel kell tudni fűzni egy gondolatfonálra. Legalább ennyit el kell érnie egy mai tudósnak.

Legalább ennyit.

Minden emberi cselekedetet minősít az elkövetés eleganciája, mégpedig nem kis mértékben. És hogy az az elegancia mennyire van összhangban az illető lényével, egyéb tettével, általános magatartásával. Ha a szellemi tolvajlás nyomán mutatott tudományos vagy szakmai megnyilvánulásban nyoma sincs pironkodó alázatnak, mi több, az illető még arról is meg van győződve, hogy most roppant fontos lépést tett előre a tudományos ranglétrán való feljebb jutás érdekében, akkor nem más, mint egy szellemi töpörtyű, egy ostoba szamár, aki pedig elhiszi neki, az szintén ostoba szamár, aki meg még segíti is a feljebb jutásban, az egy gazember, aki pedig mindezt látja, és szó nélkül eltűri, az egy birka, aki még bégetni se képes, és ha nem túl vén, esetleg jó lesz pörköltnek.

Cimke: Kulcskérdések | 4 hozzászólás van »